Olvashatnánk egy fogorvosoknak kiadott szaklap oldalán az apróhirdetésben, talán egy másik világban. Visszafelé nézve találhatunk fogorvosi hirdetéseket, referenciával, akik szeretettel várják új pácienseiket.

Elég morbid, hogy vannak olyan szakmák, akik a beteg emberekből élnek. Ezt, ha megfordítjuk, szép az orvosi hivatás, mert megment emberi életeket és gyógyít.

Bizalmi kapcsolat alakul ki orvos és beteg találkozása során. Az orvos megbízik abban, hogy a beteg minden tényt feltár előtte, minden kórelőzményt elé tálal, így tudja a megfelelő diagnózist megadni az orvos. A beteg bízik az orvosban, hogy a megfelelő szaktudásával mérlegelve számára a lehető legjobb opciót adja ki a teljes gyógyuláshoz. Mindketten kellenek hozzá. A szabályokat be kell tartaniuk. Az orvosnak mindent meg kell tennie a javulás érdekében, mert emberi élettel és minőséggel játszik, a betegnek követnie kell az orvos utasításait. Kell? vagy Kellene?

Mi van akkor, ha nem vagyunk biztosak a doktor pillanatnyi döntésében? Kérjük ki másik szakember véleményét? Mit tehetünk olyan esetben, ha nincs időnk és lehetőségünk választani?

A feljebb már említett BA8 szerda éjjel bedurrant, azaz annyira nagy fájdalmat okozott gazdájának, hogy nem tudott tőle aludni. Három fájdalomcsillapítóval és ínymasszírozással sem. Reggelre teljesen kialvatlan volt az ember. Ugyanezt a fájdalmat érezte másnap éjjel is, mert kitartóan várta, hogy hátha valami csoda folytán magától elmúlik és akár még fel is építődik a fog, mert ugye az letört.

Harmadik napon úgy döntött a fogfájós személy, hogy elmegy az ismert fogorvosához, vagyis szemtelenül bekéredzkedik hozzá hirtelen, mert már kibírhatatlan lesz a fájdalomcsillapító a májára nézve is, nemhogy már fizikailag kívülről is látszott a táskás szemein, hogy valami nincsen rendben és mindezek alapján a mosolya sem volt olyan földöntúlian angyali, mint máskor.

A fogorvos belenézett a szájába és körülbelül a szemeivel ezt mondta: „ Akkor kell jönni, amikor már fáj? Menjél haza és tömd be magadnak” – ahogyan a Gálvölgyi Show Csernus a fogorvos c. paródiában hallhatjuk. Majd egy óriási szúri után emberünket leküldte a röntgenbe, de előre mondta, hogy valószínűleg szájsebészeti megoldást kell alkalmaznia. A beteg azt sem tudta, hogy most mitévő legyen, mégis milyen szájsebészeti beavatkozása lesz, még vissza kellene mennie dolgozni is, gondolta magában. A röntgenben a hölgy készségesen tudattalanul is vállalta, hogy kételyt ébreszt a fogfájós betegben, mert azt mondta neki: „Nem értem, hogy mi a baj, gyönyörű ez a gyökértömés, lehet, hogy csak az ínyt kell kicsit felvágni, nem kell azt a fogat kihúzni, de ezt halkan jegyzem meg”. A beteg két másodpercre megnyugodott, aztán feleszmélt, hogy húzás? Majd gondolkodóba esett, hogy mitévő legyen? Nem volt mit tenni, sodródott az árral. Az orvos egyértelműen kijelentette a röntgenfelvétel után, hogy ezt bizony ő kihúzza. Nem indokolta. Az ember pedig belenyugodott, mert végiggondolta, hogy mennyire fájt már neki, ha betömnék és egy hét múlva megint fájna, megőrülne és a májimplantáció és veseműtét is sokkal jobban fájna neki, nem beszélve az esetleges hajhullásról, amit a gócok is okozhatnak. Szomorúan, de tudomásul vette, hogy újabb életerő pontja veszik el a game of life-ban. Az orvos precízen, 5 percen belül kis is húzta egyben a fogat és közölte, hogy jó, hogy kiszedte, mert a betegnek úgyis kicsi a szája és alig fért el benne ez a fog. Persze a páciens ragaszkodott annak látványához, bizonyos szeretett volna lenni abban, hogy teljes egészében kijött az a fog és nem maradt bent semmilyen gyulladásra vágyó szilánk. Félig megnyugodott a látványtól, félig pedig nem, mert szép nagy fehér gyökerei voltak annak a fognak és ő szerinte olyan egészségesnek tűnt az egész, kivéve, hogy egy rész letört belőle. Az orvos tamponált, felírt egy szörnyű ízű fájdalomcsillapítót (Flector Rapid 50 mg granulátom, ez nem a reklám helye), ami fogyaszthatatlan, mert mentolos is, gyógyszerízű is és még valamilyen aroma is van benne ambivalens módon a fogyaszthatóság miatt. A páciens megköszönte, de végig gyanakodva figyelte kifelé menet az orvost, hogy biztos ki kellett-e húzni azt a fogat, miközben pedig hálás volt az ő szenvedéseinek feloldásáért.

A munkába visszamenet azon gondolkozott, hogy hányan vállalnák be hirtelen, hogy kihúzzák a fogát? Hányan mennének ilyenkor vissza dolgozni és mi lett volna, ha ő mégiscsak vár még pár napot, vagy másik orvoshoz megy?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindig felmerülnek bármilyen orvos-beteg találkozáskor. A szerencsés esetekben az emberek először megtalálják azt az orvost, akivel együtt tudnak működni, akinek a módszerei, segítsége hozzátesz az életükhöz, meggyógyítja őket, minőségibb életet tudnak élni a gyógyulás által, karban tudják a doktor instrukcióinak hatására is magukat tartani. A szerencsétlenebbek pedig állandóan számukra pocsék orvost fognak ki (aki lehet, hogy másnak egyébként tud segíteni), és nem tudnak bízni benne.

Talán a bizalom nemcsak az orvos-beteg találkozáson és gyógyítás-gyógyuláson múlik, hanem az élethez való alapvető hozzáállás miatt is egyesek gyanakvóbbak, mások követők, megint mások alkudozók.

Írta: GY.E.

Kép forrása: Internet